21. fejezet

Harry:
-Most meg mi van? -nézett körbe Zoé ijedten a szűk lift terében. Megráztam a fejemet, mire sietve a gombokhoz rohant, és azokat erőteljesen nyomkodni kezdte össze-vissza.
-Azzal nem fogsz menni sokra. -mondtam unottan, mire abbahagyta az ütögetés és nekidőlt fejjel a falnak.
-Nincs térerő. -állapította meg a táskájából előkapva a telefonján. -Remélem a srácok észreveszik...
-Max. fél óra plusz a javítás.
-Oké, akkor most van időd, hogy elmond mit akartál mondani azzal, hogy idézem: "Tudod mi tetszik?"-fordult meg és erőteljesen nézett felém.
-Akarod tudni?-húztam fel egyik szemöldökömet, mire bólogatott és most már háttal dőlt a vasfalnak.
-Tetszik, hogy nem adod magadat könnyen, és én automatikusan megakarlak szerezni magamnak. Bár tudom, hogy lefeküdtünk, de részegek voltunk, de te sose ugrottál volna rögtön a nyakamba, és én ezt szeretem. Nem engeded, hogy játszanak Veled és nem engeded, hogy könnyen kapható legyél, Téged meg kell szerezni. Nem tudok ellene mit tenni, de kellesz. Tetszik az is, ahogy viselkedsz az emberekkel, és ahogy Velünk viselkedsz. Bár hülyék vagyunk, nem nézel le Minket, pedig simán megtehetnéd. Kihívás vagy nekem, és ez új. Akarlak, meg akarlak újra kapni. -magyaráztam mondandómat miközben mindig egyre közelebb léptem hozzá és végig a szemébe néztem. Megálltam tőle 1 méterre és vártam, hogy reagáljon az iméntiekre, és hogy most Ő cselekedjen.
-Akkor most mi akarsz? -emelte fel két karját, mire lenéztem és nevetni kezdtem. Tekintetemet újra visszavittem az Ő arca felé és könnyedén, félmosollyal a számon válaszoltam:
-Téged.
-És ezért nem szólsz hozzám szinte egy hete? -kérdezte Tőlem, pedig nem ezt vártam. Arra számítottam, hogy rögtön megadja magát, vagy legalább valami érzelmet váltok ki vallomásommal, de nem... Ez is bizonyítja, hogy más mint a többi...
-Azt akartam, hogy éreztessem Veled, hogy nagyon de nagyon nem tetszik ez a Louis dolog.
-Mert szerinted nekem igen? -húzta fel két szemöldökét és széttárta karjait.
-Mond meg te. -néztem rá kihívóan, majd hátraléptem a Zoéval párhuzamos falhoz és ahhoz támaszkodtam. Kezemet összefontam magam előtt.
-Szeretem Louist, ahogy mindenkit a bandából, de Te se gondolhatod, hogy jó nekem ezt a kapcsolatos dolgot, amit már hangsúlyoztam is, nem én akartam ezt, hanem Kira.
-És mi van Velem? -tettem le karjaimat magam mellé és kíváncsian vártam válaszát. Kicsit feljebb emelte fejét és megvakarta a tarkóját.
-Mi lenne Veled drága Harry?
-Te hogy viszonyulsz hozzám? -tettem fel újabb kérdésemet majd előre léptem egyet, hogy megmaradjon a szemkontaktusunk. Látszott az arcán, hogy gondolkozik. Legszívesebben magamhoz húztam volna, ráadásul teljesen más hangnemben beszélnék Vele, de most nekem kell igazodnom a saját szerepemhez. -Várom a válaszodat. -biccentettem félre a fejemet és már megint közelítettem felé, így leszűkítve kettőnk közötti távolságot, ami most már csak 20 centi. Egyik kezemet a falnak támasztottam és fejemmel elé hajoltam. Nagyokat lélegzett, szemei hol az én szemembe nézett, hol a számra tekintet, majd újra fel.
-Még mindig várom a válaszodat. -leheltem könnyen az arcába sürgetésemet és félmosollyal figyeltem reakcióját. Nem szólt semmit, csak hangos lélegzése miatt óvatosan kinyitotta száját, hogy kis rés legyen a fogai között és nézte, miközben még közelebb megyek arca felé. Megsaccolva úgy 5cm volt ajkaink között. Éreztem, hogy a szívem jobban dobog, mint az általában szokott. Másik oldalra hajtottam a fejemet, éreztem lélegzetének nyomását, ahogy kifújta a felesleges levegőt és figyeltem, ahogy szemei újra lefelé néznek, így szemhéjával eltakarva a szemeit és azoknak gyönyörű színeit. A kezem rendületlenül tartott engem ami a falnak támasztva volt még mindig, majd könnyedén berogyasztottam a könyökömet, hogy azt a pár centit arcunk között, még rövidebbé tegyem. Lassan közelítettem, szinte láttam ahogy elérem a célomat, ami nem volt más mint Zoé dús ajkai, és magamba számoltam a centiméterek csökkenését; 4, 3, 2, 1. És elértem az utolsó miniméterhez, már éppen hogy éreztem ajkaimon az övét, amikor egy gyors mozdulattal kicsusszant balra elkerülve csókunkat. Automatikusan a falnak ütöttem a fejemet, és hallottam Zoé nagy levegővételét majd torkának megköszörülését. Nem várt mozdulata után még mindig úgy álltam ahogy az előbb, majd a lift mozgásnak kezdett és tíz mp után a földszintre értünk. A vasrácsos ajtó kinyílt, amelyek mögött barátaink álltak. Bár arcukat nem láttam, mivel még mindig a lift oldalának voltam támaszkodva, azért lábuk idegesen dobogását igen. Hallottam ahogy Zoé kiviharzik és a többiekhez rohant. Egy kezet éreztem a jobb vállamon, mire a falnál hozzáért homlokomat elcsúsztattam és felemelt karom mögül néztem rá a tenyér tulajdonosára, aki nem más volt mint Louis, aggódó arccal.
-Minden rendben? -fürkészte tekintetemet. Aprót felnevettem magamba és újra a lábaimra támaszkodtam, elengedve a falat. Louis két kisebb hátba veregetéssel biztatott, majd kiléptünk a régi liftből. A többiek már a kocsiba ültek. Mi megálltunk az épület bejárati ajtónál és barátom komolyan nézett rám.
-Mi történt?
-Semmi se. -válaszoltam előre nézve és zsebre tettem a kezemet, majd az autóhoz léptem, kinyitottam az ajtót, remélve, hogy Zoé mellé ülök, de hiába való volt, hiszen Ő az anyósülésen foglalt helyet, biztosan azért, hogy véletlenül se mellettem legyen helye.
A hazavezető úton végig a kert szépségét taglalta Christina, mire mindig helyeslően bólogattam és kedvesen mosolyogtam Rá. Oké Zoé, ha nem lépsz semmit, akkor megmutatom, hogy milyen érzés is ez.
-Amúgy Chrsitina van barátod? -fordítottam a fejemet a lány felé, és nem feltűnően az átlósan ülő Zoé arcát néztem, hogy láthassam reakcióit.
-Nincs. -hebegte kicsit belepirulva, legalább is azt hiszem, mivel végig Zéét néztem.
-Ezt nem akarom elhinni. -tetéztem rá a kijelentésemmel a féltékennyé tevésnek, ami bizonyosnak ígérkezett, mivel az anyósülésen ülő lány a fejét lehajtva végig kínosan a telefonját babrálta.
-Megérkeztüünk.-szakított félbe a következő kérdésem előtt Louis és kitessékelt bennünket autójából.
-Hölgyem. -hajoltam előre eléggé feltűnően, hogy az ajtót kinyitva a kezemet nyújthassam Christinához. Mire a lány elfogadta segítségemet és újabb pirulással köszöntgette iménti cselekedetem. A srácok persze kacsingatni kezdtek, mire sunyin és győzedelmesen elmosolyogtam, mivel eddigi cselem jónak ígérkezik.

Zoé:
Most meg miért ennyire kedves Christina felé. Most ezzel próbál féltékennyé tenni?! Höh.. szánalmas, ha azt hiszi érdekel flörtölése. Bár... Egész nap így viselkedett Vele. Most tetszik Neki vagy mi? De az előbb még engem próbált elkábítani érzelmes vallomásával, most meg már 'Christinázik'?! 
Gondolkodásom közepette véletlenül észrevettem Harry arckifejezését, amit csak akkor lehet látni, ha elérte célját. Szóval csak kihasználja?! Oké, ha te így akkor én is...
-Louis! -fordultam az említett fiú felé, majd miután Ő kérdően nézett rám én is megálltam. Nem nem szabad játszadoznom Vele. Bár... de lehet! hiszen ki is van adva nekünk ez a színjáték, szóval...-Gyere. -folytattam elkezdett játszmámat és rákacsintottam, mire vette a lapot és vigyorogva hozzám lépett. Karjaimat nyaka mögött átfontam, míg Ő éreztem, hogy a derekam két oldalát biztos kézzel tartotta. Kéjesen néztünk a másikra, miközben oldalra pillantgattam, hogy Christina de főképp azért, hogy bebizonyosodjak arról , hogy Harry is látja mozdulatsorainkat.
-De édesek!-kiáltott fel Christina, aki Harry feltűnő és erőltetett udvarlását hanyagolta és inkább a mi románcunk kibontakozását figyelte árgus szemekkel.
-Mennyetek szobára! -fütyülgetett mögülem Niall. Máskor vállba bokszolással reagálnám az előbbi kijelentését, de most csak az zakatolt a fejembe, hogy visszavágjak Harrynek, aki hirtelen feleszmélve ránk kontrázott.
-Mondták már, hogy nagyon szépek a szemeid, Christina?
A lány zavart nevetésbe kezdett fél mosollyal a száján, majd Harry sunyi vigyorral figyelt engem. Nem mondtam egy szót se, csak lassan közelítettem Louis szájához. Elképedve nézett rám, mire én is elkaptam a fejemet. Úristen! Mit művelek?! Gyorsan csók helyett könnyed puszikkal láttam el Louis arcát. Befejeztével Harry arcát fürkésztem kihívóan, várva következő lépését. Csak úgy szétrobbant az idegességtől, és ez tetszett. Nagy levegőt vett és kedvesen fordult Christina felé.
-Meg adod a számodat?
-Hát persze! -csillant fel Christina szeme, majd szélsebesen leírta füzettömbjére a számjegyeket és odaadta Harry kezébe.
-Viszont a nap véget ért, és nekünk még mennünk kell táncpróbára. -fejezte be további incselkedésüket Harrynek és Christinának, majd apró átkarolással elköszönt a "Mai vendégünk"től Niall.
-Sajnálom, hogy mennünk kell. -lépett be atmoszférájukba a két fiatalnak Liam, és kedvesen megölelte a lányt, jelezve Neki udvariasan, hogy ez azt jelenti, hogy véget ért a "látogatása".
-Köszönöm, hogy itt lehettem. -válaszolt kedvesen majd megölelte a srácokat, kicsit hosszabban ezek után Harryt, aki mellesleg végig engem nézett, majd hozzánk jött, és mi is elbúcsúztunk új ismerősünktől. A taxi jött, elvitte és csak ezek után engedte el Louis a kezemet.
-Na gyertek galambocskák. -kacsingatott mellettem Zayn, majd egy könnyed mozdulattal jobb lábamat kifordítva a hátsó fertályát megbillentettem. Csak felnevetett és kedvesen magához húzott, mire megveregettem hátát és felfelé mentünk a lépcsőn.

...
Liam:
-Akkor előröl! -adta ki a parancsot majd tenyereit összecsapva jelezte az ütemet a koreográfusunk, Abby.
Viszonylag elég egyszerű lépések voltak, de persze Harry és én csak csámpázva tudtunk végig menni a lépéssorozatokon.
-Niall! Neked a másik oldalra kell menned. -rázta meg a fejét Abby, majd helyére invitálta a szőke fiút.
-Ennyit az írek jó tánctudásáról. -pusmogtunk össze Louissal egymás vállára dőlve, mire röhögni kezdtünk.
-Most gyertek felém! -invitált minket Zaynnel magához, miközben kézfejeit befelé fordította, ujjbegyeit pedig be-be hajtogatta, szája pedig némán tátogott a számolás miatt. Hirtelen ránk mutatta tenyerének fehérjét, jelezve, hogy álljunk meg, majd újra számolt. -Oké, akkor most előbb Zoé. -legyintett Zoénak, aki közöttünk ütemesen ment Abby felé. -Harry, te jössz!-tapsolt nagyokat a bambuló Hazzának, aki hirtelen felkapta figyelmét majd gyorsan Zoé mellé slisszant. -És akkor, egy két, egy két há' -bólogatott a zenére fejével Abby, megint csak az ütemmel megegyezően, és várta, hogy Zoé a kezét Harry vállára helyezze és körbetáncolja, de ezt hiába tette, mivel Zéé csak összefonta a kezét és állt mellette.
-Mire vársz? -csapta le kezeit Abby és vicsorogva nézett a lányra. Nem válaszolt csak némán és megsértődötten fordult hátra. Nagyokat lihegve a fáradtságtól csak figyeltük az eseményeket.
-Megmutatom újra. -sóhajtott nagyot Abby, és visszatekerte a zenét, ami mellesleg az I wish című számunk volt, mivel arra próbáltunk immár másfél órája egy elviselhető táncsorozatot megtanulni hozzá.
-Egy két há'. -számolt magának Abby, és Harry vállára emelte kecsesen hosszú karjait. Lábait az Ő lába köré fonta, majd elengedte fogásából és megfordult, háttal hozzá lépett és újabb forgást intézett Hazza előtt, mindezeket persze az ütemnek megfelelően. Abby tényleg a legjobb táncos és koreográfus volt egész Londonban. Tehetséges, jól kidolgozott testű, harmincas éveket betöltő magas nő. Táncainkat a mi bénázásainkat figyelembe véve készítette el, és csak Zoénak adott ki magasabb szintű lépéseket, mivel egyedül csak Ő tudott igazából táncolni. De a mai nap mintha Zoénak nem lenne tehetsége a tánchoz, akadozva lépegetett a próbán és elfejtegette az ütemekre való mozdulást.
-Menni fog? -lépett újra elénk és Zoéra nézett.
-Igen. -bólintott engedelmesen. Elindult a szám és tökéletesen végbe vitte a neki szánt koreográfiát, miközben arca dühvel teli volt. Értetlenkedve néztem Őket, miközben Harry győzedelmes mosollyal énekelte az Ő részét és szemeivel végig Zoé mozdulatsorait követte.

  

-Oké, mára ennyi volt, szép munka! -csapta össze tenyereit Abby, mire mi megtapsoltuk Őt. Ezután egymásra dőlve lihegtünk nagyokat, kivéve Zoé, akin ez a 3 óra meg se látszott. Csak ideges fejjel indult az öltözőjébe, hátrahagyva minket.
-Zoé? -kopogtattam a műanyag ajtón, amin a 'Lányok' tábla álldogált. Óvatosan benyitottam és félszemmel bekukkantottam, hogy véletlenül se lássam meg Zéét félmeztelenül. Meglepetésemre még nem öltözött át, hanem énekelte az I wish-t és az eddig elbaltázott lépéseket most pontosan és nagyon szépen megcsinálta.
-Ez eddig miért nem ment? -léptem be teljesen a küszöbön, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Ijedten fordult meg a hangom hallatára.
-Liam! -ordított rám mérgesen, mire csak leültem egy székre.
-Úgy hívnak. -fontam mellkasom alatt karjaimat össze.
-Miért vagy itt? Nem szabad leskelődni. -vádolt meg, mire felcsaptam két karomat a levegőbe, hogy ártatlan vagyok.
-Nem kukkolni akartam, tudod jól, hogy a perverekedés nem az én reszortom, én csak a próbán való viselkedésednek okát jöttem kideríteni.
-Miért? Mit csináltam? - nézett rám naivan miközben a haját lófarokba kötötte.
-Semmit, épp ez az. Te, Zoé Thomson, aki a legjobb táncos egyértelműen a bandába, ma mégis bénáztál, most meg tökéletesen megcsináltad az előbb, nem fura egy kicsit?!
-Most tudtam csak megtanulni. -rántott vállat.
-Én is ezen gondolkoztam, de aztán eszembe jutott valami. Harryvel úgy viselkedsz, mintha valami leprás lenne, és csak most jöttem rá. Ti amióta csókolóztatok azóta nem vagytok már olyan jó viszonyba, és igen még emlékszek arra, amikor lelepleztelek benneteket. Szóval???
-Most mire akarsz kilyukadni?
-Féltékenykedsz?
-Én???-állt meg hirtelen a ruháinak pakolásának közepette.
-Te!-mondtam egyhangúan. - Christinára.
-Ez hülyeség! Pont, hogy Harry féltékenykedett.
-Kire? -ráncoltam össze a szemöldökömet.
-Louisra.
-Miért is?
-Jó kérdés! Nem tudja felfogni, hogy nekünk ezt a szerelmes ügyet el kell játszanunk.
-Igen de miért féltékeny?
-Nem tudom. -sóhajtott és a fejét fogta. -Ugye nem mondtad el a srácoknak a csókomat Harryvel? -pillantott fel pillái mögül.
-Kinézed belőlem?
-Nem... -halkult el. -...Köszönöm.
-Mit is? -mosolyodtam el.
-Hogy itt vagy, hogy mindig segítesz és meghallgatsz. Bátyám helyett is bátyám vagy. -mosolygott el. Végre már!  mert Tündérkénket több mint három órája nem láttuk vigyorogni és már hiányzott derült arckifejezése.
-Gyere ide. -álltam fel és magamhoz öleltem. Imádtam Zoét és azt ahogyan öleli az embereket; kedvesen és energiát átadva.
Ugyanúgy ahogy Neki én a bátyaként szolgáltam, úgy nekem Ő nővérként. Teljes a kör és egyszerű...
-Köszi, hogy itt vagy nekem Liam.-bújt hozzám jobban, mire válaszul csak a puszit nyomtam homlokára és tovább álldogáltunk összeölelkezve, teljes nyugodtságban és megértésben.