22. fejezet

   Zayn:

Friss és átlagos reggel volt. Nem különbözött a mai hajnal a többi márciusi naptól. De mégis, egy valami más volt, egy valami miatt sokkal kellemesebb volt. Bár a szombat magába véve is nagyszerűbb mint a hétköznapok általános és unott rendje, ma még inkább!, Március 2.-án örömökkel és izgatottságokkal tele keltem fel ágyamból, minek oka az a nagyszerű tudat, hogy nem egészen két óra múlva hivatalosan is elkezdődik első turnénk. Igen, az első és hatalmas turnénk, amivel Amerika és Európa csodálatos és számunkra idegen országait, városait fedezhetjük fel, ahol a lakók csak és kizárólag zenénkre és Ránk kíváncsiak.
Üdén lépek a tükröm elé, melyben egy idegesítően vidám mosollyal találok magamat szembe, amit sehogy se tudok levakarni arcomról. Hajamat könnyed és berögzült mozdulatokkal állítom a megfelelő helyére, majd gyorsan a tegnap becsomagolt bőröndjeimre pillantok, melyek mellett kikészített "utazós" ruhám pihent egyenesen elterülve az ágyon, amit gyorsan fel is kapok magamra, majd a bejárati ajtómhoz indulok a gurulós csomagjaim társaságával. A srácokkal -a megbeszéltek alapján- a repülőtér előcsarnokában találkozok, mégpedig a felújított részén, melyben még renoválása óta nem jártam, így hát még egy ok amiért még jobban indulni akarok.

-Heathrow-i reptérre. -adtam ki parancsomat a taxisofőrnek, aki engedelmesen bólintott és már a kívánt cím felé vitt fekete utasszállítójával.
A jármű a 28 ismétlem 28 perces utazás után megállt, majd szállításomat kifizetve és bőröndjeimet magammal cipelve tértem be az üveg mozgóajtón. Segélykérően néztem körbe nehéz cuccaimmal a csarnokban, mire előrelátóan egy biztonsági őr szívélyesen elém tolt egy teher hordozót. Hálásan köszöntem meg, miközben leróttam magamról a súlyokat. Újonnan kapott "autómmal", -amihez tényleg nem kellett jogosítvány - kezdtem felkutatni a banda többi tagját. Az tömegnek köszönhetően eddig sikertelenül gurultam a váróban, aztán szempontokat próbálva kezdtem neki újra a keresésnek. Ez már jobb próbálkozásnak bizonyult, mivel egy türelmetlen, alacsony, fekete hajú lányt láttam meg a repülőtér bisztrója előtt, kinek kezében természetesen egy kávés pohár pihent.

- Szia Zoé. -köszöntem előre, amit egyenlőre nem viszonozta Zoé, hanem ijedten fordult össze-vissza, valószínűleg meg akart győződni arról, hogy biztosan az Ő nevét ejtették ki. Szaggatott mozdulatait csak azután hagyta abba, miután végre tekintete az én arcom felé csusszant, ezután pedig hatalmas vigyorral várta, hogy mellé érjek.
-Zaynó. -köszöntött végre már Ő is, miközben a nyakamba ugrott, kezével pedig ügyesen szlalomozott, hogy a pohárnak a tartalma nehogy a nyakamba boruljon.
-A többiek? -kérdeztem, miközben finoman lefejtettem magamról és a közeli pad felé indultunk a csomaghordózóinkkal.

-Niallt hívtam, -szürcsölt bele koffeinbombájába, fokozva kíváncsiságomat, -és azt mondta, hogy tíz percen belül idézem, "becsapódik", csak otthon hagyott valamit. De szerintem kajáért ment. -nézett előre apró bólogatós fejmozdulatokkal és valószínűleg rádöbbent, hogy Niall egyfolytában éhes.
-Liam? Louis? Harry?
-Liam. -nyújtotta ki karját az imént említett fiúra, aki nyugodt arckifejezéssel közelített felénk. -Louis. -fordította el fejét, és most feje biccentésével jelezte a baktató személy érkezését.
-Sziasztok. -mondták egyszerre a két barátunk, akik bár más irányból, mégis egyszerre toppantak elénk.
-Na és Harry? -nézett körbe Louis.
-Ott van. -legyintettem Hazzának, aki tőlünk kb. 20 méterre álldogált és szemmel láthatóan minket próbált megkeresni. Felemelte fejét, és felénk indult.
-Mennyi időnk van még? -lihegett nagyokat Harry, miközben a szabad helyre ült le a padon.
-Pont annyi, hogy Niall ideérjen. -néztem le órámra. Ekkor egy kurjantásra lettem figyelmes, majd szőke barátunk rohanásának zajára.
-Csak óvatosan. -mosolyodott el gúnyosan Liam, mintha megjósolta volna a következő történést, mivel ahogy kimondta tanácsát, Niall egy gyönyörű hasassal megismerkedett a padlóval és bőröndjei, melyek esése miatt kirepültek kezének fogásából a padlón szétterülve csúsztak három felé. Nevetés csendült fel szépen bemutatott bakizása miatt, majd miután nehezen és kínosan feltápászkodott -mondanom se kell, de már lassabban - végre csoportunkhoz ért, rosszmájú röhögésünk pedig még mindig nem múlt el. Szegény Niall pedig csak vörös fejjel nézte jóízű nevetésünket és sértődötten egyik bőröndjére ült.
-Ne helyezd magad olyan kényelembe, mert mennünk kell. -állt fel vigyorogva Harry és megvárva szedelődzködésünket, velünk együtt elindult a becsekkoláshoz.

Liam:
- Ó helló Los Angeles! -kiáltottunk fel vidáman mindannyian, miután a repülőről leszálltunk, illetve inkább leugrálgattunk. A levegő is más volt az óceánon túl, mint odahaza. A nap melegen sütötte be az arcunkat. A kimerítő és hosszú utazás ellenére olyan élettel teli és izgatottan álldogáltunk és vártunk, hogy még jobban megláthassuk az Angyalok városának további részét.
    -Csak egy gyors jelentés a Twittere. -kapott le minket Zoé és szélsebesen pötyögni kezdte telefonja billentyűzetét.
- Kira üzeni, hogy lekéste az Ő járatát, viszont este 11-kor, vagyis négy óra múlva megérkezik, és valami Roberttet kell keresnünk, aki eligazít bennünket a reptérre. -magyarázta Niall és körbefordult egyet, remélve, hogy ez a bizonyos Robert majd mögötte lesz.
- Keressük meg a tengerpartot! -ugrált nagyokat Louis, mire Harry is felbuzdulva öröm táncot lejtett. Eléggé be voltak zsongva, de nem csodálom, hiszen mi is száz wattos vigyorral nézelődtünk az utcán, mint a hülyék és vártuk eligazítónkat.
 - One Direction? -mosolygott kedvesen egy szőke hajú férfi. -Robert Bley vagyok. -nyújtott kezet felém, mire erőteljesen beleráztam.
-Liam Payne.
Majd köszönésünk után sorba ment a többiek bemutatkozásán és újra felém fordult. -Mehetünk a szállásra?
-Ó még széép. -kiáltott fel gyermeteg hangon Louis, mire csak felnevetett Robert és bólintva egy kisbuszba invitált be minket, csomagjainkat pedig a hátsó részbe pakolta be a fúk és az én segítségemmel.

Zoé:
Egyesével kikászálódtunk a kocsiból és felsorakozva egymás mellett, tátott szájjal néztük a hatalmas épültet, amit az "ideiglenes lakóhelyünk"-nek neveztek az imént.
-Jöttök?-nevetett fel arcunkon Robert és kinyitotta előttem az ajtót. Szaggatott lépteimmel -ami a belső látványnak köszönhetek, -mentem be az előtérben. Ám lassú tempóm nem tetszett a mögülem lévő Niallnek és egy kedves mozdulattal meglökött, hogy gyorsítsak. Bénázásomnak köszönhetően nem sok kellett ahhoz, hogy a sötétbordó színben pompázó szőnyeget még közelebbről megvizsgálhassam. Harry gyors közbelépésének hála, -és persze jó reflexkel ellátott karjaink köszönhetően- visszanyertem egyensúlyomat és ijedt mosollyal biccentettem jelezve, hogy jól jött az elkapása.
-A harmadik szinten, három szoba volt lefoglalva, Kira Brown néven. -mondta a pultra felhelyezve alkarját Robert. A recepciós nő engedelmesen előkapta a kulcsokat és odacsúsztatta a fa polcra, hogy elérje azokat ideiglenes vezetőnk.
-Szóval, Kira mondta, hogy elég lesz három szoba. -fordult hozzánk Robert és az imént kapott tárgyakat csörgette a levegőben.
-Három? -ismételtem elképedve a darabszámot.
-Igen, Zayn és Niall egybe, Harry és... -ám nem tudta befejezni a szobabeosztásokat, mivel felröhögve közbe vágott Hazza.
-Igen tudjuk Louis.
-Őööö nem. -vakarta meg tarkóját Robert, mire értetlenkedve néztünk rá, hiszen Harry és Louis mindig is egy hálón osztóztak. -Harry és Liam. -helyesbítette Göndörkénk közbeszólását.
-És akkor én hol alszok? -visított fel Louis, kezeit pedig arcához csapta.
-Kira azt mondta a szállodának, meg nekem is, hogy hát ...-habozott, majd megköszörülte torkát zavartan,- hogy mivel Te és Zoé együtt vagytok, ezért nyugodtan lehettek egy szobába.
-Jaaaaaaaa. -esett le Louisnak a tantusz, szemöldökét pedig felhúzta. Csak én álltam meredten és mintha nem hallottam volna jól, megráztam a fejemet. Finoman Harry felé néztem, aki szemforgatást intézett, majd zsebre vágta kezeit.
-Nos, az inas felvezet benneteket. -dobta a kulcsokat felénk, majd jó éjszakát kívánva kilépett a bejárati ajtón.
-Gyere Zóóó. -lépett mellém Louis és megragadta a kezemet, átfonva ujjait az enyémeken keresztül.
-Ne hívj Zóónak. -fordultam felé flegma arccal és félszemöldökömet felhúzva, mire édes pofát bevágva muszáj volt elmosolyodnom. Magával húzott a többiekhez, akik már a liftbe szálltak be.
-Na jó éjt gyerekek. -kacsingatott Zayn és Niall mikor felértünk a harmadik szintre, és mielőtt elváltunk volna a három különböző szobákba beérve. Eztán kinyitottam a bézs színű ajtót óvatosan és megfontoltan.
-Én alszok a jobb oldalt. -vetődött le háttal a franciaágyra Louis, két karját lazán a feje alá helyezte, egyik lábát meg a másikra támasztotta. Nagyot sóhajtottam és nehézkesen leültem a bal szélére.
-Na mesélj Tündérke.
-Nincs mit mesélni. -dünnyögtem csukott szemekkel és fáradtan eldőltem, magassarkúmat ledobva magamról. Hallottam, hogy Louis még mondott valamit, de a szemhéjam lassú lecsukódásán kívül nem tudtam másra koncentrálni, csak egy apró puszinak érzését véltem felfedezni, amit a jobb arcomra kaptam, majd az álom szívélyesen és könnyedén elnyomott...