17. fejezet

Zoé:
Újra és újra megbánom, hogy mindig egyedül jövök el a fiúktól, és emiatt mindig Christoferrel találkozom, aki mellesleg még mindig erőteljesen a karomat szorította, hogy véletlenül se tudjak elfutni, mint ahogy azt a múltkor tettem.
-Nem félek Tőled, Christofer!-néztem farkasszemet Vele, hogy ne adjam meg neki azt az örömöt, hogy láthassa rajtam még csak egy kicsit se a félelmemet.
-Azt le merem fogadni.-nevetett fel, majd komoly arckifejezéssel tovább szorított, de az én mimikám rezzenéstelen volt.
-Mit akarsz?-csikorgattam a fogaim között a szavakat.
-Sok mindent, -kezdett bele, miközben az utcán körülszemlélt -de először megteszi az is, hogy most velem jössz.
-Azt lesheted!
-Ó de nagyszájú valaki itt.-mondta, majd újra megrántott, mire én lenéztem a karjára és dühösen fel, újra rá.
-Ne ráncigálj!
-Különben? -nevetett fel megint és lökdösni kezdett.
-Bökd már ki te nagyon hülye, hogy mit akarsz te Tőlem!
-Bosszú vagy csak csupán Téged.-mosolygott rám sunyin.
-Hányok Tőled.
-Hát én nem így emlékszem. Tudod pár hónappal ezelőtt le se tudtalak vakarni.
-Félreismertelek, de baromira.-mondtam, majd letaszítottam magamról a karját.
-Hohóó.-kapott el újra. -Nem ilyen egyszerű ez az egész.
Nem válaszoltam, csak egy jól irányzott mozdulattal célba vettem a lábammal az Ő férfiasságának helyét. A fájdalomtól elengedett fogásából, mire kaptam az alkalmat és futni kezdtem miközben a csizmámban lévő telefonomat előkapom és tárcsázni kezdtem Harry számát. Annyira deja vu-m volt, már megint ugyanaz játszódik le mint a múlt hónapban. Hallom, hogy utánam kiállt de nem törődök vele és futok visszafelé Louisék lakásához.
-Haló?-vette fel végre a telefont Harry.
-Gyere... Le...Léci...Christofer!...-ziháltam a mobilomba a rohanásom közepette.
-Hol vagy?-kiáltott fel Hazza.
-Felétek futok. De ... Ő is!
Nem szólt bele, csak ajtócsapkodást majd futólépteket hallottam. Christofer azonban feltápászkodott és már megint követett.
-Zoé!-ordít felém a szembefutó Harry, amire teljes megkönnyebbültem és hozzáfutottam, ám üldözőm még mindig felénk jött.
-No lám mit látok?! Mi van kisfiú, azt hiszed, hogy most te vagy a hős, és megtántorít abban, hogy Zoé velem jöjjön? Kevés vagy te ehhez kölyök...-nevetett fel hozzánk bandukolva Christofer, miközben Harry védőkarjai egyfolytában engem fogtak és húztak magához.
-Na képzeld magadat ennyire nagy legénynek. -kiabált Harry.
-De te se. -tárta szét a két kezét miközben négy méterre megállt előttünk. -Na most gyere szépen velem Zoéka.
-Ne hívj Zoékának. És nem fogok veled menni. -flegmáztam le.
-Dehogynem!-üvöltött rám majd közelebb jött és elkapta a kezemet. Ekkor nagy meglepetésemre Harry karja elengedett és azzal a mozdulattal egy jobb horoggal beverte az arcát Christofernek. Kitágult szemekkel néztem az eseményeket. Miközben a két fickó egymással harcoltak előkaptam újra a telefonomat és a rendőrség számát sebesen beírtam és a segítségüket kértem.
-Uramisten!-kiáltottam fel, amikor Christofer elkezdte ütni Harry arcát, mire automatikusan öklömmel fejbe vágtam aki ezek után leállt a verekedéssel és vörös fejjel rám szegezte tekintetét. Felém fordult és hagyta a földön heverő Hazzának 'ölését', és kezét felemelte, hogy egy jókorát leüssön nekem, mire rendőrsziréna hangja csendült fel.
-Emelje fel mindkét kezét!-parancsolta a két egyenruhás egyike Christoferre, majd az megbilincselte.
-Mi történt?-kérdezte tőlem a másik járőr, de én nem is foglalkoztam kérdésével, hanem rögtön Harryhez guggoltam le aki az állkapcsát fogta.
-Te jó Ég, vérzik a szád.-sipákoltam miközben segítettem felállni neki a járdáról.
-Nem nagy dolog. -legyintett míg a másik kezével a vérzésének mennyiségét állapította meg.
-Hölgyem. -lépett oda mellénk a rendőr, valószínűleg mert nem válaszoltam neki. -Be kéne jönnie a kapitányságra, és Önnek is. Bólintottunk és beszálltunk a kocsiba, miközben Harrynek a támasza voltam.

A rendőrségen nagy zsivaj volt, telefonok csörgése és ajtók csapkodása volt hallható. Harryvel két széken ültünk és türelmetlenül vártunk, hogy jegyzőkönyvbe írják a "vallásunkat".
-Nos Zoé McKey Thomson, azt állítja, hogy Christofer Burn a mai napon bántalmazta és akarata ellenére el akarta vinni.
-Igen.-értettem egyet a magas rendőrrel, aki tollának végét egyfolytában kattintgatta.
-Van valami amit még kíván hozzá tenni? -nézett föl a dosszié mögül. Nagyot nyeltem és Harryre néztem akinek már a sebei elvoltak látva, és kérdően figyeltem tekintetét. Bólintott egyet, mire mély levegőt vettem.
-Lenne itt még valami...-kezdtem bele.
-Mi lenne az Miss Thomson?
-5 hónappal ezelőtt, Christofer Burn...-itt megálltam és lefelé néztem, annyira kínos volt, és attól féltem újra hülyének néznek, mint ahogy a múltkori feljelentésemnél is néztek.
-Mi történt akkor? -állt fel a székről a rendőr. -Mondja el nyugodtan. -győzködött és mellém lépett.
-Christofer Burn-kezdtem újra mondandómat, -megerőszakolt.
-Értem. Ez 5 hónappal ezelőtt volt? -kérdezett újra és már megint az a lenéző hangot hallottam a hangjában, mint amit hallottam első feljelentésemkor.
-Igen.
-És miért csak most szól?-húzta fel a szemöldökét.
-Én akkor is szóltam, de nem hittek nekem, illetve alibije volt, pedig az hamis volt. -magyaráztam.
-Rendben. Utána nézünk, már csak alá kellene írniuk itt. -nyújtotta át a vallomásunkat bizonyító papírt, melyet mihamarabb alászignóztunk és eltávozhattunk. Kint hideg volt és sötét. London utcáit nem is lehetett felismerni. Ott álltunk a kapitányság előtt és szótlanul nézelődtünk. Könnyek gyülekeztek a szememben és egy gyors mozdulattal Harryhez léptem és megöleltem. Éreztem, hogy nagyon meglepődött, majd szorosan magához húzott. Állát a fejemre tette.
-Én annyira de annyira sajnálom. -motyogtam a mellkasán. Eleresztett és összeráncolta a szemöldökét.
-Mégis miért Tündérke?
-A szád, hogy miattam megvertek és hogy már megint minden körülöttem forog. -hajtottam le a fejemet, mert annyira szégyelltem magamat.
-Most meg vagy húzatva?! -mosolyodott el fájdalmasan, mert biztosan fájhatott neki a szája. -Ez mind annak a paraszt Christofer hibája.
-Te miért vagy ennyire jó mindenkivel?!
-Hát látod, ez jó kérdés.-utánzott engem, mert általánosan ez az én szövegem szokott lenni, mire én elnevettem magamat és a vállamra tette kezét és így indultunk hazafelé.
-Köszönöm.-néztem oldalra.
-Semmiség, tudod azért Ő is kapott jó pár ütést.-húzta ki magát, mire megint felnevettem.
-Az biztos. Olyan voltál mint egy félisten. -dicsértem, mire Ő is nevetni kezdett. Arcára egy puszit nyomtam, hogy tényleg érezze, hogy sokat jelentett és hogy sokkal tartozok neki.
-De az biztos, hogy ma Nálunk alszol. -vigyorodott el és a gödröcskéi is előbújtak. Beletörődve lenéztem majd újra az utcára és beszélgetések között mentünk a lakása felé.

Másnap...
Harry: A szobában nagy fényáradat volt. Az óra tíz órát jelzett és én a számat birizgáltam a jobb kezemmel, míg a bal a mellettem fekvő Zoénak a feje alatt pihent. Olyan megnyugtató volt a lélegzésének hangja, elmosolyogtatott az alvása ahogyan ártatlanul feküdt. El sem tudom képzelni, hogy tegnap miken mehetett keresztül, de remélhetőleg az a bunkó már nem jön ki a börtönből és végre biztonságban lesz.
-Mit nézel?-dünnyögte rekedtes hangján Zoé, amin megint elmosolyogtam. Magamhoz húztam és nem válaszoltam. Csak nézett rám fáradtan és kedvesen.
-Kösz a pólót.-mosolyodott el a szája szélén és csukott szemmel.
-Igazán nincs mit.-mondtam majd kezemet a csípőjére tettem. Lenézett a kezemre majd komolyan vissza rám.
-Megyek enni, kérsz?-pattant fel az ágyról. Megráztam a fejemet és néztem ahogy a pólóját húzogatva kiballag az ajtómon. Visszafordultam a hátamra és megdörzsöltem az arcomat. Annyira nem jó ez a helyzet. Nem tudom mi van velem, de egyszerűen kikészülök a lábaitól, az apró testétől, a haja illatától és az arcától. A humora és hogy annyira ismer. Ismeri a viselkedésemet, a hangulatomat, egyszóval mindent. De nem lehet semmi, mert nem lehet ezt az egészet. Ráadásul most van ez a Louis és Zoé vagyis ahogy az újságok írják: Zouis dolog, ami miatt még inkább nem lehetünk együtt, különben még nagyobb balhé törne ki. Nem tudom mit kéne csinálnom, nem vagyok szerelmes de egyszerűen olyan vágy hajt, ami nem csillapul...

Louis:Hogy kéne eljátszani ezt a Zoés dolgot a sajtónak. Ezt majd meg kell beszélni Vele. De előbb reggeeelii.
Nehézkesen lépkedek ki az ajtómon majd a konyhába indulok ahol meglepetésemre Supergirl ült.
-Jó reggelt Zéé.-csüccsentem le mellé.
-Szija Louiii.-nyomott egy puszit az arcomra, ami után eltúlzottan leestem a székről mintha elpirulnék. Majd visszaültem a székre.
-Hogy hogy itt?-nyúltam bele kajájába, mire rácsapott a kezemre,- Ráadásul elég lengén vagy öltözve.-húzogattam a szemöldökömet miután az asztal alá néztem.
-Itt aludtam, mert Christofer felbukkant, Harry megmentett, Rendőrség elvitte és most egy cellában van.
-Harry??? -kiáltottam fel Louis.
-Nem.-nevetett fel. -Christofer van börtönben.
-Ja akkor jó. Te jól vagy?
-Igen, viszont Harryt csúnyán megverte.
-Ó szegénykém.-sivítottam fel és beviharzottam a szobájába. -Harrym! -ugrottam az ágyára. -Jól vagy?
-Neem.-nevetett fel alólam, majd lelökött magáról.
-Jövööök.-kiáltotta fel Zoé és bevetődött hozzánk.
-Ez fájt.-mondtuk egyszerre Harryvel, mire Zoé egy jóízű kacagásba kezdett. Annyira jó velük lenni, soha nem akarok felnőni.  (FOREVER YOUNG)