Interjú Miss Sunshine-nal

Üdvözletem! ^^
Azzal kezdenék, hogy tudom, hogy mára fejezetet ígértem, de épphogy van pár percem, hogy most írjak, és nem számítottam a mai nap zsúfoltságára. Szeretném még a 21. fejezetet átnézni, s bevallom az elejével még nem vagyok megelégedve. Ezért holnapra várható!
Viszont addig is szeretném még egyszer megköszönni Miss Sunshine-nak, aki felkért, hogy legyek az interjalanya, ami szerintem hatalmas megtiszteltetés és dícséret egyaránt.
Ezt a kérdés-feleletet szeretném bemásolni Nektek, olvasgatni valónak.
Puszi, Tyra
 

Third Interview: Tyra

 

- Jelenleg több blogot is vezetsz. Mind a kettő másról szól és teljesen más a stílusa. Így már némi tapasztalattal állsz a bloggerek között, úgyhogy szerintem nem lep meg, ha azt kérdezem, hogy mi számodra az írás? Hobbi, életcél, szórakozás, a megnyugvás meglelése?

 

- Talán mindegyik egy kicsit-kicsit. Először, amikor neki kezdtem a One Direction+One-nak, elsődleges célom az volt, hogy eltereljem valamivel a figyelmemet és a gondolataimat. Mivel ez az év számomra nagyon nehezen indult el, megnyugvást találtam benne: mind az írásban, mind az öt fiú zenéjében.

- Ki tudja körülötted, hogy foglalkozol ezzel?

- Most hogy így belegondolok, elég sokan. Családom több tagjai, osztálytársaim, barátaim és barátnőim egyaránt. Ám ettől függetlenül egyikőjüknek se adtam meg - még kérésükre sem - a blogom címét. Szerettem volna, ha ez az én kis birodalmammá épül ki, ahol nem ismernek személyesen, s ahol azt tehetem amit szeretek anélkül, hogy erről az ismerőseim is tudomást szereznének. Ez a blog az én második életem, mondhatni a munkám, így tartom magamat ahhoz az elvhez, miszerint "Őrizzük meg az egyensúlyt a család és a munka között, és ne legyenek átfedések a kettő között." Persze kivételek vannak, és tudtommal egy vagy két barátom olvasta az írásaimat, hiszen mindig kellenek olyan véleményezők is, akikről tudom, hogy valóban reális kritikával illetnek meg.

- Két írás között mindig van különbség. Mennyire más számodra például egy iskolai fogalmazás megírása, mint a saját történetedé?

 

- Egyértelműen egészen más. Szerencsémre volt már rá alkalmam, hogy az iskolai újságba írjak meg egy cikket, mely nem csak témában különbözött a saját történetemtől, de a körülötte felépülő munka is teljesen eltérő volt. Ugyanígy van egy egyszerű beadandó fogalmazásnál is. Hiszen eleve már a megfelelési vágy is erősebb ennél a kettőnél, tekintve, hogy olyanok fogják elolvasni, akik nem feltétlenül szerethetnek engem, mint mondjuk a blogomat olvasói, akiknél az eddigi visszajelzésükből le tudtam következtetni, hogy szeretik amit csinálok, bár számomra ez még mindig hihetetlennek tűnik. De azért megkönnyebbülésemre az irodalom tanárom is gyakran emelte ki az én házi feladatomat, mellyel csak még inkább ösztökélt a folytatásra. És így látatlanba is szeretném megköszönni ezt Neki. Viszont most egy újabb próbatétel elé nézek az írásterén - ami magába foglalja egy történelmi pályázatra való jelentkezést.

- Iskolai fogalmazásról már beszéltünk, de esetleg verseket, dalszövegeket nem szoktál írogatni? Vagy esetleg a többi blogger példájából te nem szerepjátékozol?

- Hat éves voltam, amikor eldöntöttem, hogy író vagy költő leszek. Azóta ez az elhatározásom azért fokozatosan a háttérbe szorult, de gyermekkorom óta írogatok verseket, amiket a családtagjaim mai napig is felemlegetnek. Az utolsó versemet talán egy éve alkottam meg, most inkább az írásra koncentrálok. Régen pedig valóban szerepjátékoztam, három évvel ezelőtt kezdtem el, s ott ismerkedtem meg négy emberrel, akikkel még mindig jó barátságban vagyok, akik egytől-egyig fontosak nekem, s akikről formáltam a One Direction+One-ban szereplő Evana lányokat.

- A történeted egy nem mindennapi lökettel indult. A One Direction nevű bandához egy lány csalatkozott és ebből lett végül egy együttes. Hogyan jött a gondolat, hogy ilyet írj?

- Mint ahogyan írtad, pontosan egy olyat akartam kitalálni, ami nem mindennapi. Gyakori szokásom, hogy fejben elindítok egy olyan történetet, ahol egy kivételével az összes szereplő valós. Amikor legelőször találkoztam a One Direction-nel, akkor velük is egyaránt így tettem, és igyekeztem egy olyan karaktert beleépíteni az életükbe, aki amúgy nem szerepelhetne. Sorba vetettem el az ilyen "alapismerősöket" (családtagok, barátok) hiszen ezek az öt fiúnál természetesek. Aztán jött az ötlet - mely majdnemhogy lehetetlen -, hogy bővüljön a banda létszáma. Így született Zoé, akinél persze már rögtön eminens volt, hogy lány lesz, tudván, hogy az olvasók szeretik magukat beleképzelni egy számukra közelebb álló karakterhez. Zoé pedig egyedüli nőként könnyedén felvállalhatta ezt a feladatot, s így Vele egy olyan világot tudtam felépíteni, amiben élik a fiúk "igaziból" is megtörtént dolgait, csupán egy lánnyal kiegészülve.

 

- Már a második évadnál tartunk. Eddig több különböző országban is jártunk, köztük Svédországban és Olaszországban is. Miből merítettél ihletet a helyszínek valósághűvé tételéhez?

- Svédországot csupán képek alapján tudtam magam elé képzelni, míg Olaszországot már a nővérem kisebb segítségével. Ő ugyanis már volt olyan szerencsés, hogy elutazzon a "Pizzák őshazájába", élménybeszámolóját újra felidézve írtam meg azokat a részeket, amelyek ott játszódtak, remélhetőleg sikeresen. Bár bevallom, az utcák és kórházak terén nagyobb hasznomat leltem az internetet böngészve.

- Nemcsak országokban, hanem eseményekben is bővelkedik a One Direction+One. Liamet elütötte egy autó, Niall leesett már egy tetőről, Zoé pedig amnéziás lett. Ezek előre tervezettek vagy közben jöttek az ötletek?

- Először is tisztázni szeretném: nincsenek gyilkos hajlamaim, nem élvezetből tettem bele ezeket a baleseteket! :D Visszatérve a kérdésre... Háromból egy előre eltervezett volt, Liam elütése és Niall leesése pedig közben jött. Ebből már ki is derült, hogy Zoé amnéziája volt az, ami tudatos volt, s amit jobban kidolgoztam a történetben. Bár később én úgy vettem észre, hogy ez amolyan "kiszámítható fordulatok" közé került bele, mivel a későbbiek folyamán a blogoknál gyakori eset volt az egyik szereplőnél az amnézia. Félreértés ne essék: nem akarok ezzel senkit sem megvádolni, megbántani, mindegyiket a véletlennek tudatom be, csak kicsit rosszul esett, amikor már az egyik oldalnál azt olvastam, hogy "Elcsépelt dolognak tartja a főszereplőnőnél történő amnéziát". Mivel én tényleg Zoé-nál ezt már jó ideje tervezgettem és alakítgattam, hogy ezzel is még húzhassam a szálakat, s főként, hogy újra megalkothassam az ő jellemét, és hogy Ő is fejlődni tudjon valahova.

- A krimit is szívesen beleépíted az egyes fejezetekbe és ez nem egy átlagos gondolat. Szerinted mennyire nehéz ezeket beleírni a történetbe, hogy mégis összefüggő legyen?

- Mint nagy krimi rajongó bátran kijelenthetem, hogy nem annyira nehéz. Az elolvasott könyveim 80%-a krimi, így néha már maguktól íródnának az ilyen stílusú sorok. Bár egyértelmű, hogy egy egész krimi megírása már sokkal nehezebb és komplikáltabb. Hiszen még jobban oda kell minden egyes kis részletre figyelni, mint mondjuk egy "normális" történetnél.

- Volt egy szavazásod még az első évad környékén. Mennyire befolyásolta ez azt, hogy Zoé melyik srácba szeressen bele?

- A szavazók Harry-t és Louis-t pártolták többen, ám végül a fiatalabbik fiú nyert - pár vokssal -, most mégis Louis-sal van együtt Zoé. Azt hiszem ezzel mindent elmondtam. :D Amúgy az igazság az, hogy jócskán befolyásolta a történteket a végeredmény, mivel Miattuk hoztam össze Harry-t és Zoét.

- Minden blogger mást gondol, de neked melyik szemszöget a legnehezebb megírni? A srácokét vagy éppen Zoé részét?

- Úgy gondolom, hogy a srácokét. Nekik már van egy adott jellemük, saját személyiségük, amikhez tartani kell magamat, hogy élethűbb és hiteles legyen a történet. Míg Zoénál, mint kitalált karakternél könnyebb a dolgom, úgy formálhatom a dolgait, ahogy én azt szeretném. Nincsenek meghatározások vagy megkötések, hiszen csak én tudhatom, hogy milyen az Ő viselkedése, és hogy mi a reakciója egy adott helyzetre.

- Melyik szereplőd hasonlít rád a legjobban?

- Egyik se és mindegyik. Az ember - illetve író - akaratlanul is beletesz magából a karaktereibe, bár való igaz, hogy inkább Zoénál volt több lehetőségem arra, hogy olyan viselkedéseket írjak meg Neki, amik hasonlítanak az enyéimre.

- Lassan vége lesz a történetednek. Pontosabban négy fejezet múlva. Milyen így visszatekinteni az első fejezetre? Szerinted mennyit fejlődtél azóta?

- Azt hiszem a legjobb szó, amit erre találhatok, az a durva. Amikor elkezdtem ezt a blogot írni, akkor még gondolni se gondoltam, hogy idáig juthatok el, s hogy majd 50 fejezetet tudhatok magaménak - ha nem többet-, amiket lassan már 100.000 ember olvasott el. Pár rész van már csak a történetből, és őszintén mondom, hogy hiányozni fog és egyben felszabadító érzés is lesz a végeztével. Az írás mellett nagyon gyorsan elrepült ez a kilenc hónap, és meg is döbbent, hogy több mint fél éve részese ez már az életemnek. Ez alatt az idő alatt pedig én úgy veszem észre - és pár Olvasóm elmondottja szerint is -, hogy fejlődtem, aminek igazán örülök. Legalábbis az első pár fejezetet összehasonlítva a mostaniakkal már látom, hogy sokat javult a fogalmazásom. De természetesen még mindig van hova fejlődnöm, és még szeretnék is. 

- Változott -e az elképzelésed a történet végével kapcsolatban?
 

- Bevallom, amikor elkezdtem akkor nem gondolkoztam el azon, hogy mi legyen a történet vége. Csak belevágtam, és úgy voltam vele, hogy lesz, ami lesz. Mint mondtam már, az elején ez a blog figyelemelterelésnek indult, és úgy a huszadik fejezettől kezdtem el komolyabban űzni ezt az egészet, onnantól kezdtem tudatosan foglalkozni vele. A végét azonban már többször is átkreáltam, ám június környékén készült el a véglegesnek a körvonalai, amihez több minden is közrejátszott, de erről majd a későbbiekben még szó fog esni a blogomon.

- Mi várható a befejezéssel kapcsolatban? Kell -e izgulnunk egy újabb fordulat miatt?

- A befejezésről annyit elmondok, hogy terveim szerint E/3-ban fogom megírni, hogy könnyebben lezárhassam a még elvarratlan szálakat. Az ötvenötödik fejezetben viszont már nem várható nagyobb fordulat, mivel már az előtte lévő részekben fokozatosan fel fogom készíteni az Olvasókat a végkifejlődésre. Inkább "egyengetni fogom a buckákat", amikre még nem kaphattak választ.

- Nemcsak egy blogot vezetsz, hanem egy másikat is, méghozzá csapatban. Mennyiben különbözik ez az egyéni munkálkodásodtól?

- Kényelmesebb, de több munka van vele, mint az egyedüliben. Csapatban mindig is komplikáltabb a feladat, össze kell egyeztetni az ötleteinket, hogy mindannyian egy terv szerint haladjunk. Viszont abból a szempontból könnyebb, hogy a munka megoszlik köztünk.

- Hogy képzeljük el ezt az egész dolgot? Mindenki megírja a saját változatát a fejezetre, majd összegyúrjátok vagy teljesen közösen találjátok ezt ki?

- Mi úgy képzeltük el, hogy előre kitaláljuk, hogy mi történjen a következő és következő fejezetben, és majd felváltva írjuk meg ezeket, ám egyenként, egyedül. Akire pedig "hárul" az adott rész, Ő kapja meg annak a jogát, hogy kitöltse az előre megtervezett jelenetek közötti űröket, a saját ötletei szerint. Viszont még csak a bevezető rész van meg - ezt én írtam meg -, és sajnos egyelőre még csak ennyi lesz fent, mivel nemcsak nekem, de sajnos az írótársaimnak is kevés szabadideje van. De bízom benne, hogy egyszer majd folytatni tudjuk.

- Bátran mondhatjuk, hogy egy sikeres író vagy és büszke lehetsz erre. Mi az, amiben még úgy gondolod, hogy tehetséges vagy?

- Először is köszönöm, tényleg sokat jelentenek a szavaid! Mint már a profil oldalamon is említettem, az írás mellett rajzolok, táncolok, és nem mellesleg úszok. A rajzolás inkább csak hobbi nekem, s bizakodom, hogy egyszer Anyukám tehetsége majd nálam is megmutatkozik. A táncot az íráshoz tudnám hasonlítani: megnyugvást jelent, és ekkor érzem magamat magabiztosnak. Öt éves korom óta úszok, s bár sokan azt hiszik, hogy unalmas és egyszerű sport, bátran kijelenthetem, hogy nem az! Koncentrációt és összpontosítást igényel, előre kell megtervezned minden mozdulatodat, és fejben kell, hogy eldőljön a végeredmény. Úszás közben sose kalandozhat el a gondolatod, csak a saját testedre szabad figyelned - de nem is tudsz mást tenni. Nem tudom, hogy a három közül melyikben vagyok tehetség, csak annyit tudok, hogy több rajzversenyen voltam már, a táncolást és az úszást pedig versenyszerűen űztem és űzöm is, s biztos, hogy amíg szeretem ezeket csinálni, addig még fogom is.

- Én nagyon remélem, hogy sikerül befutnod, mint író és szurkolok, hogy ez sikerüljön. Köszönöm szépen az interjút, Tyra és sok sikert kívánok a további írásaidhoz!

- Köszönöm szépen! Nem tudok már, hogy hálálkodni, valóban sokat jelent ez számomra, egyre jobban kezdek már én is ebben reménykedni. Nekem volt megtiszteltetés az interjúalanyodnak lennem. :)